Blog

Hétvégi csillagüzenetek: Rend, harmónia és megújuló női energia.

2025.10.18

A hétvége energiái különösen finoman, mégis határozottan vezetnek bennünket befelé — a lélek tisztaságához, a belső rendhez és az önmagunkkal való szeretetteljes kapcsolódáshoz.

A Szűz Hold és a Mérleg Vénusz együttese most egyfajta gyógyító és harmonizáló minőséget hoz az életünkbe — testben, lélekben, kapcsolatokban egyaránt.

Szűz Hold – Rend a lélekben, gyógyító szándék a szívben

A Szűz Hold idején fokozottan érezzük a késztetést, hogy rendet teremtsünk — nemcsak a környezetünkben, hanem a lelkünk mélyén is. Most megvan a képességünk arra, hogy tisztábban lássuk, mi az, ami valóban szolgál minket, és mi az, ami csak felesleges teher a szívünkben.

Ez a holdállás a lelki nagytakarítás ideje: elengedni a régi, rendezetlen érzéseket, bűntudatot, sérelmeket, és új alapokra helyezni az érzelmi világunkat.

A Szűz jegy a szolgálat, a gyógyítás és a gyakorlati szeretet szimbóluma, így most természetesen jön belőlünk a segítő, gondoskodó energia. Sokan ilyenkor érzik, hogy jólesik másokat támogatni, tanácsot adni, vagy valamilyen formában gyógyítani — akár szavakkal, akár érintéssel, akár pusztán jelenléttel.

Kulcsmondata lehetne a hétvégének:

"Rendet teszek magamban, hogy tisztábban lássam, mire vágyik a szívem."

Mérleg Vénusz – Szépség, egyensúly és női varázs

A Vénusz, a szerelem, harmónia és esztétikum bolygója most a saját jegyébe, a Mérlegbe lépett. Ilyenkor a női energiák különösen erőteljesek: a báj, a kecsesség, a kapcsolódás vágya, a diplomatikus kommunikáció és a finom vonzerő mind előtérbe kerülnek.

A Mérleg Vénusz segít újra rátalálni a harmóniára — önmagunkkal és másokkal is. Megnőhet a vágyunk a szépség iránt: most jobban vonz a művészet, a zene, a természet, a színek, a finom illatok. Érdemes teret adni az alkotásnak, a kreatív önkifejezésnek, mert a Vénusz most inspirál — akár festésben, írásban, öltözködésben, vagy a térharmóniában.

"Engedd, hogy a szépség és az egyensúly visszatérjen az életedbe. A nőiességed most a legerősebb gyógyító erőd."

Harmónia az égen: Trigonok a Bika Uránusz, a Vízöntő Plútó és a Mérleg Vénusz között

Ez a hétvége különlegesen kedvező trigon-fényszögekkel szőtt:

Mérleg Vénusz – Bika Uránusz trigon

Mérleg Vénusz – Vízöntő Plútó trigon

Bika Uránusz – Vízöntő Plútó trigon

Ezek az energiák együtt erős, szabadító és mégis harmonizáló hatást hoznak. Nézzük, mit üzennek részletesen:

Mérleg Vénusz – Bika Uránusz trigon

Ez a kapcsolat a szerelemben, szépségben és pénzügyekben is friss energiákat hoz.

Valami újat akarunk — de nem drasztikusan, hanem szelíden megújulva. Megjelenhet a vágy, hogy kicsit másként éljünk: új stílus, új szokások, új kapcsolódási módok.

Uránusz a felszabadítás planétája, így segít levetni a régi mintákat, amelyek eddig gátoltak a nőiesség megélésében vagy a kapcsolatokban.

"Merj önazonosan szép lenni. A változás most természetes módon hoz harmóniát."

Mérleg Vénusz – Vízöntő Plútó trigon

A Plútó mély, átalakító erőt képvisel. A Vénusszal való harmonikus kapcsolata most mély érzelmi megtisztulást és kapcsolati transzformációt hozhat.

Nem rombol, hanem emel — ha hajlandók vagyunk szembenézni azzal, ami eddig a háttérben húzódott. Most a régi sérelmek, félelmek gyógyulhatnak.

A szerelemben ez az aspektus szenvedélyes, magnetikus és gyógyító energiát ad — megnyílhatunk mélyebb intimitás felé, de csak akkor, ha vállaljuk a hitelességet.

"Engedd, hogy a szeretet mélyen átalakítson. A sebezhetőség most erőt ad "

Vízöntő Plútó – Bika Uránusz trigon

Ez a háttérben húzódó fényszög a kollektív ébredés és átrendeződés erejét hordozza. A Plútó a struktúrák, hatalmi minták átalakítója, az Uránusz pedig a szabadulásé és innovációé.

Amikor ők harmonikus kapcsolatban vannak, a változás nem kényszer, hanem természetes fejlődés. Most felismerhetjük, hogyan tudunk stabilan megújulni – elengedni, ami régi, de úgy, hogy közben biztonságban maradjunk.

Üzenete: "A világ változik – de te választhatod meg azt hogy hogyan alkalmazkodsz. Az igazi biztonság a tudatosságban rejlik."

Összegzés

Ez a hétvége tehát a rendeződés, megújulás és női harmónia ideje.

A Szűz Hold a lelki rendet támogatja, a Mérleg Vénusz a kapcsolati és belső egyensúlyt erősíti, a trigonok pedig finom, de mély változásokat indítanak el – különösen a szerelem, a szépség, az önértékelés és a teremtő női erő területein.

Útravaló mantra lehet:

"Békét teremtek magamban, és akkor harmóniát teremtek a világomban is ."

Zsebiné Illyés Magdolna

7-es szám: A Szellemi Tanító – A belső bölcs útja

Kulcsszavak: korlátok meghaladása • koncentráció • szellemiség • céltudatosság • tapasztalati bölcsesség • idő • intelligencia • megoldás • tanító • mester • elmélyülés

A 7-es szám a numerológiában a szellemi tanító princípiumát hordozza. Ő az, aki az évek alatt megszerzett tapasztalatait nemcsak önmaga építésére használja, hanem mások javát is szolgálja. A 7-es archetípusa a vén bölcs, aki tudja, hogy minden kérdésre a válasz belülről érkezik – csupán elcsendesedés és figyelem szükséges hozzá.

A 7-es személyiség jellemzői

A 7-es általában introvertált, elmélyült és megfigyelő. Nem akar mindenáron szerepelni, inkább csendben figyel, majd amikor megszólal, szavai súlyosak és bölcsek. Humora intelligens, szellemes – gyakran meglepő fordulatokkal él, amelyek mosolyt csalnak mások arcára.

Árnyékoldal – amikor a 7-es elakad

Alacsony szinten a 7-es:

  • érzelmileg elfojtott, zárkózott,

  • hajlamos a kritikára, zsörtölődésre, pesszimizmusra,

  • fél közel kerülni másokhoz, nem engedi be a szeretetet,

  • anyagiasság vagy túlzott óvatosság jellemzi,

  • menekülhet a magányba, a csendbe, vagy épp ellenkezőleg: túlzásba viheti a társasági életet és a rohanást, hogy ne kelljen befelé figyelnie.

Legnagyobb félelme a sebezhetőség, ezért nem könnyen nyílik meg másoknak.

Magas szinten – a bölcs tanító

Amikor a 7-es megtanulja meghaladni önmaga határait, képes lesz:

  • érzelmileg megnyílni és szeretni,

  • türelmesen, céltudatosan haladni,

  • tapasztalatait mások segítésére használni,

  • ítélkezés nélkül támogatni és inspirálni,

  • mély humorával könnyedséget vinni a komoly helyzetekbe.

Ekkor válik igazán azzá, ami a küldetése: szellemi tanítóvá, aki bölcsességét mások szolgálatába állítja.

A 7-es életfeladata

A 7-esnek gyakran hosszabb idő kell, míg megtalálja hivatását. Nem baj, ha próbálkozik, tapasztalatokat gyűjt – hiszen épp ezekből születik meg az a tudás, amit másoknak továbbadhat.
Feladatai közé tartozik:

  • érzelmi traumák feldolgozása,

  • a szeretet és bizalom újra megtanulása,

  • felismerni, hogy az élet több, mint pusztán anyagi világ.

A 7-es életút lényege: a tapasztalatból született bölcsesség átadása.

Képességei és erősségei

  • mély koncentráció,

  • befelé figyelés,

  • tudatos célkitűzés,

  • türelmes, lépésről lépésre történő haladás,

  • rendszerek elemzése és javítása,

  • szellemi fegyelem.

Tipikus hivatások

A 7-es energiáját leginkább olyan pályákban tudja kibontakoztatni, ahol a tudás átadása vagy a kutatás áll a középpontban:

  • tanító, egyetemi oktató,

  • spirituális tanító, jógi, numerológus, asztrológus,

  • mérnök, tudós, kutató.

✨ A 7-es tehát nem más, mint a szellemi mester archetípusa. Az ő útja a csend, a figyelem és a belső mélységek felfedezése. Ha ezen az úton jársz, mindig tudd: minden tapasztalat, még a nehézségek is, a bölcsességedet formálják – hogy egyszer majd mások tanítója, támogatója és inspirálója lehess.

6-os szám: A Harmónia és a Szeretet ereje

A 6-os a Vénusz energiáját hordozza magában – a szépséget, a békét, a termékenységet és a szeretetet. Ez a szám a harmónia, az egyensúly és a gondoskodás jelképe. Analóg a Bika és a Mérleg jegyével, így egyszerre földies és érzelmes: stabilitást keres, de közben a szív dolgai is nagyon fontosak számára.

A 6-os ember jellemzői

  • Kedves, barátkozó és megértő – jó vele beszélgetni, a lelki témákról is nyitott.

  • Fontos számára, hogy legyen egy biztos háttér (főnök, társ, támogató közeg). Nem mindig szeret egyedül dönteni, néha nehezebben vállal felelősséget.

  • Vonzó, bájos, a férfiak gyakran sármosak. A szexualitást azonban igazán csak akkor tudják megélni, ha biztonságban érzik magukat.

  • Belső békéjüket meditációval, jógával vagy egyszerűen a rendteremtéssel találják meg – ha kívül rend van, belül is könnyebb harmóniát teremteni.

A 6-os energiája nőies, befogadó és teremtő. Olyan, mint a termékeny föld, amely a vízzel (érzelemmel) együtt hoz létre új életet. Ezért a 6-osban ott van a képesség, hogy alkosson, létrehozzon, teremtsen – akár művészetben, akár a mindennapokban.

Erősségei és kihívásai

  • Erősség: harmóniát, szépséget, szeretetet sugároz. Kreatív, művészi, gondoskodó, béketeremtő.

  • Kihívás: félhet az anyagi bizonytalanságtól, a magánytól, sokszor kerülni próbálja a konfliktust. Hajlamos lehet mártír szerepbe menekülni, sértődékennyé válni vagy anyagi érdekből választani párt.

Magas szinten

A harmonikus 6-os már megtalálta belső békéjét. Nem anyagi érdekből keres kapcsolatot, hanem valódi szerelmet. Szeretetét nem birtoklásra használja, hanem önzetlenül ad – és közben megtanulta, hogy csak akkor tud másokat boldoggá tenni, ha ő maga is boldog. Sugárzik belőle a harmónia, békét visz környezetébe, szabadon alkot és teremt.

Alacsony szinten

Diszharmónia, állandó békétlenség, anyagi félelmek, kritikára való túlérzékenység és szorongás jellemzi. Gyakori a függés másoktól, vagy hogy csak akkor lép ki egy kapcsolatból, ha már biztos a következő.

Életfeladata

A 6-os kulcsa a kreativitás és a szeretet áramoltatása. Meg kell tanulnia:

  • harmóniát teremteni önmagában és környezetében,

  • felelősséget vállalni az életéért,

  • saját biztonságát megteremteni (anyagi és érzelmi téren is),

  • és szívből, szerelemből alkotni.

Fontos tanulság: először mindig örömből, szeretetből tegyen valamit – a pénz és az elismerés csak ezután következik.

Ideális hivatások a 6-osnak

Bármilyen pálya, ahol szépséget, harmóniát és szeretetet vihet mások életébe:

  • művészet (festő, táncos, író, zenész),

  • gyógyítás és gondoskodás (masszőr, jógaoktató, spirituális segítő, orvos, ápoló, óvónő),

  • szépség és alkotás (fodrász, cukrász, műkörmös).

👉 Összességében a 6-os a szeretet és harmónia száma. Akkor teljesedik ki, ha megtanulja, hogy először önmagában teremtsen békét – így tudja mások életét is megszépíteni.

🔢 A 4-es szám üzenete – A stabil alapok mestere

A numerológiában a 4-es szám a Föld minőségéhez kapcsolódik: ez a racionalitás, a struktúra és a megvalósítás princípiuma. Ha a születési dátumod sorsszáma 4-es (vagy jelentős szerepet játszik az életedben), akkor valószínűleg jól ismered a két lábbal a földön állás érzését – és a mögötte húzódó kihívásokat is.

🌿 A 4-es szám ereje: rend, felelősség, bizalom

A 4-esek jellemzően dolgos, precíz, megbízható emberek. Kiváló szervezők, logikus gondolkodók, igazi "mindent meg tudok oldani" típusok. Szeretik a kézzel fogható eredményeket, fontos számukra a biztonság, a kiszámíthatóság és a korrektség. Gyakran ők azok, akik a háttérből tartanak össze mindent – csendben, szorgalmasan, megingathatatlanul.

Képességeik közé tartozik:

  • a nagy munkabírás,

  • a következetesség,

  • az anyagi világban való jártasság,

  • és a szilárd, termékeny alapok építése.

🌘 De mitől tud elakadni egy 4-es?

A 4-es sorsút árnyoldala épp ott van, ahol az ereje is: a racionalitás és a kontroll igénye néha gátat szab a fejlődésnek. A 4-es "hiszem, ha látom" típus, de épp ez az élete egyik legnagyobb tanulása: megtanulni látni, mert hisz.

Az alacsony szinten élő 4-es:

  • túlkontrolláló, rugalmatlan,

  • maximalista, önkritikus,

  • gyakran küzd önbizalomhiánnyal,

  • és nem engedi meg magának az örömöt, a könnyedséget.

Sokan közülük nehezen nyílnak meg mások előtt, nehezen hagyják el a komfortzónájukat, és nehezen hiszik el, hogy az élet lehet örömteli is, nem csak küzdelmes.

🌞 A 4-es magas szintje: hit, hála és tudatosság

Amikor a 4-es felismeri, hogy nem csak az anyagi világ létezik, hanem egy spirituális, teremtő erő is ott él benne – akkor kezd igazán kibontakozni. A tudatosság, a hála, a szeretet és a hit felszabadítják, és a földhöz kötöttségből valódi stabilitássá emelik az energiáit.

Ekkor válik a 4-es:

  • tudatos teremtővé,

  • hálás és nyitott emberré,

  • aki mer új dolgokba kezdeni,

  • képes elfogadni a hibáit, és élvezi az életet.

✨ A 4-es életfeladata

A 4-esek nagy lelki ugrásra vállalkoztak ebben az életükben. Arra hívja őket a sors, hogy meghaladják az anyaghoz való kötöttséget, és kapcsolódjanak a lélek, a hit és a tudatosság világához. Ha megtanulják elhinni, hogy jár nekik, amit szeretnének, akkor valódi manifesztáló gépezetté válhatnak.

A kulcs hozzá:
HÁLA.
Ha nap mint nap gyakorolja a hálát, akkor a 4-es nem csak megvalósítja az álmait – hanem végre örömmel is tudja élni azokat.

🌀 Te is szeretnéd tudni, milyen számhoz kapcsolódik a sorsutad?
📩 Írd meg a születési dátumodat, és megmutatom, mit üzen neked a számok világa!

🌑 Egy lélek útja – amikor a Bak IC és a Rák MC mesél

Egyik kedves ügyfelem képletében különösen izgalmas tengely rajzolódott ki: az IC a Bakban, míg az MC a Rákban áll. Már az első találkozásunkkor éreztem, hogy mély belső tanításokat hordoz ez az elrendezés – a gyökerek, a múlt mintái és a lélek küldetése egyaránt összefonódnak benne.

A Bak IC mindig egyfajta "korán felnövést" jelez. Ebben az esetben is az derült ki, hogy az ügyfelem már nagyon fiatalon felelősséget vállalt mások helyett. Gyerekkorában gyakran ő volt az, aki erősebb volt lelkileg – akár az édesanyjánál is. Édesanyja sokszor bizonytalan volt, nem hozott önálló döntéseket, gyakran kért segítséget, ami a mai napig így van, és a kor előre haladtával ez csak fokozódik.

Kívülről nézve talán könnyű lenne ítélkezni – de az asztrológia pont abban segít, hogy mélyebb értelmet találjunk a mintáinkban. Ez az édesanyával való kapcsolat olyan belső erőket ébresztett fel az ügyfelemben, amelyeket ma már mások támogatására használ. Megtanulta, hogyan lehet lépésről lépésre, türelmesen megoldani a nehézségeket – és ez vált a legfőbb erősségévé.

🌕 A küldetése – Rák MC az égen

A Rák MC érzékeny, gondoskodó, együttérző küldetésre utal. Ügyfelem hivatásában éppen ez valósul meg: másokat kísér, támogat, meghallgat, finoman terelget az érzelmi világuk mélyebb megértése felé.

A Bak IC és a Rák MC közötti feszültség nem könnyű: sokszor vívódik azon, vajon meg kell-e oldania mások helyett a problémákat, vagy elég "csak" szeretni és megtartani. A képlete azonban azt mutatja: pont ebben a dinamikában rejlik a lelki fejlődésének kulcsa.

🌌 Felsőbb összefüggések – a képlet támogatása

A Bak IC ura, a Szaturnusz, együtt áll a Nappal az Ikrekben, a 9. házban – ez pedig azt üzeni: az ügyfelem küldetése, hogy tapasztalatait tanításá alakítsa. A belső rend és felelősségtudat, amit otthon megtanult (vagy megtanult volna), ma már a tudás, a szellemi út és akár a spiritualitás szolgálatába állítható.

A 4. házban álló Vízöntő Jupiter nyitottságot és bölcsességet hoz. Szextil kapcsolatban van a 2. házas Nyilas Neptunusszal, ami arra utal, hogy a családból hozott gyógyulás, valamint az anyagiakhoz fűződő hitrendszer megértése egymást erősítik. A Jupiter egy biquintil fényszögkapcsolattal összeköti a 9. házas Merkúr–Vénusz–leszálló holdcsomópont együttállást is – ez pedig igazán különleges összefüggésre mutat: a múltban (akár előző életekben) megélt tanítói és spirituális bölcsesség, képesség segíti Őt abban hogy az anyagi biztonságot is megtudja teremteni magának, amkor ezeket a tudatalattiból a felszinre tudja hozni.

A Jupiter – Uránusz kapcsolat pedig arra is utal, hogy mindez szorosan összefonódik az ügyfél egyedi személyiségével, azzal, ahogyan kilóg a sorból, és új látásmódot képvisel. A családi rendszer gyógyítása, a hitrender kialakítása, a tanulás  nemcsak belső békét, de önazonosságot is hoz.              

🌠 Amikor a múlt támogatja a jövőt

Az ügyfelem története rávilágít: az a belső rend, amit egykor külső bizonytalanságban tanult meg kialakítani, ma már mások számára is biztonságot teremthet. A Bak IC megerősíti a gerincét, a Rák MC pedig megnyitja a szívét. Ebben a kettősségben rejlik az ő valódi küldetése – és a példája arra tanít:
az a múlt, amit gyógyítunk, a jövő útjává válhat.

💫 Ha téged is érdekel, mit mesél a képleted az életed gyökereiről és küldetéséről, várlak szeretettel személyes elemzésre.
📩 www.zsebine-illyes-magdolna.hu
📸 @zsebimagdi

✨ Elengedni szeretettel –avagy a Vénusz és az Uránusz tranzithatásai -8-as házas érintettséggel

Egy anyai tapasztalat a kötődésről, szabadságról és a belső átalakulásról

Vannak időszakok, amikor az asztrológiai tranzitok nemcsak elméleti jelentést hordoznak, hanem mélyen megérintenek – belül, a legsebezhetőbb pontjainkon. Most én is egy ilyen időszakot élek: a Vénusz és az Uránusz jelenleg a 8-as házamban járnak. Ez a ház nálam a Bika jegyében kezdődik, amik  a Biztonság, harmónia, szeretet és a stabilitás analógiáját hordozza magában.
És közben a fiam elköltözött külföldre. Egy élethelyzet, amit nemcsak mint asztrológus, hanem mint anya is mélyen átélek.

A Bika 8. ház – stabilitás, amihez nehéz nem ragaszkodni

A 8-as ház témái mindig mélyre visznek: , elengedés, intimitás, transzformáció, valaminek a halála. Nálam ez a ház a Bika jegyével kezdődik, így természetesen erősen kötődöm mindenhez, amit szeretek. Az intimitás, a fizikai közelség, a kapcsolatokban való biztonság számomra alapvető értékek.

Ezért is olyan megrendítő az, amikor az Uránusz – a szabadság és hirtelen változások bolygója – épp ezt a stabilitást rázza meg. És most pontosan ez történik.

👩‍👦 Egy anyai tanítás: a fiam elköltözött külföldre

Két hónapja a fiam úgy döntött, hogy külföldre költözik.
Anyaként persze tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat. Készültünk rá, támogattam, örültem neki.
És mégis... ahogy a napok múlnak, és egyre jobban érzem a távolságot, valami bennem lassan, mélyen gyászol. A jelenlétét. A közelségét. A fizikai biztonságot, amit a Bika annyira szeret.

Az Uránusz mintha kitépne egy darabot a megszokott valóságomból. De nem azért, hogy elveszítsek valamit – hanem azért, hogy megtanuljam: nem birtokolhatom azt, akit szeretek.

💫 A Vénusz az Ikrekben – kimondani azt, amit eddig csak éreztem

Most, hogy a Vénusz belépett az Ikrek jegyébe, és továbbhalad a 8-as házamban, új réteg tárul fel:
Elkezdtem beszélni arról, amit eddig csak magamban éltem meg. Írok. Elemzek. Kimondom. Ez a jegy segít értelmezni és megkönnyíteni az érzelmi folyamatokat.
Most intellektuális szintre emelkednek a lelki történéseket – megengedve, hogy ne csak szenvedjek, hanem értsem is azt, ami bennem zajlik.

Ez a bejegyzés is erről szól. Híd akar lenni bennem és benned. Értés és érzés között.

💔 Mit jelent elengedni szeretettel?

Az elengedés nem közöny. Nem hideg racionalitás.
Hanem a legmélyebb, legbölcsebb szeretet: a szabadság ajándéka.
Azt üzeni:
– Bízom benned.
– Bízom magamban.
– Bízom abban, hogy a kapcsolatunk nem térben vagy időben, hanem lélekben él.

Ez most nem egy könnyű, de egy nagyon szép tanítás számomra. És hiszem, hogy minden anya, minden nő valamikor megéli ezt – legyen szó gyermekről, szerelemről vagy akár egy belső énrészről, amit ideje elengedni.

🌿 A test is emlékszik – a gyógyítás testi szinten is zajlik

Miközben lelkileg igyekszem elengedni, érzem, hogy a testem is őriz valamit ebből a folyamatból. Feszültséget,szorongást, védekezést.

Ezért is érzem egyre fontosabbnak azokat a gyengéd módszereket, mint például a metamorf masszázs, amelyek segítenek oldani a testi emlékeket, a sejtszintű félelmeket és a generációs minták lenyomatait.
Sok hozzám fordulónál látom: amikor a lélek elenged, a test is követni szeretne – csak néha útmutatásra vágyik hozzá.

✨ Amikor a változás a szeretet nyelve

Most tanulom igazán, hogy az anyaság nem csak kötődés, hanem elengedés is.
Hogy a biztonság nem mindig a fizikai jelenlét, hanem a belső bizalom.
Hogy a szeretet nem birtoklás, hanem szabadság.

A csillagok sem állnak mindig együtt – de attól még összetartoznak.
Ahogy én is a fiammal – most épp a távolból.

💌 Ha te is hasonló folyamatban vagy – elengedésben, gyászban, átalakulásban –, szeretném, ha tudnád: nem vagy egyedül. Az asztrológia, a testtudatos módszerek és a megértés segíthetnek átlátni és megszelídíteni ezt a belső félelmet.

Ha úgy érzed, segíthetnélek ebben – szeretettel várlak.
www.zsebine-illyes-magdolna.hu

🌿 Változások idején – amikor az élet új kérdéseket tesz fel

52 éves vagyok. Az életemnek egy olyan szakaszába érkeztem, ahol egyszerre van jelen az elengedés és a megérkezés, a belső csend és az új hívások hangja.

Az elmúlt időszak nem múlt el nyomtalanul: a fiam külföldre költözött.
Miközben büszkeséget érzek az útja iránt, ott van bennem egy csendes fájdalom is. Úgy érzem, lehetett volna több közelség, több megértés köztünk – és olykor nehéz ezt szavakba önteni. Még nehezebb kimondani neki.

Közben az édesanyám egyre több támogatást igényel tőlem – ami természetes, és amit szeretetből adok, de mégis: érzelmileg és fizikailag is próbára tesz. Olyan új szerepekbe hív az élet, amelyekkel nap mint nap tanulnom kell együtt élni.

És mégis… ott él bennem valami, ami erősebben hív, mint valaha:
a tanulás, a spiritualitás, a belső fejlődés iránti vágy.
Ahogy a világ kifelé húzna, én egyre inkább befelé szeretnék figyelni. Több időt szeretnék szentelni annak, ami igazán lelkesít: az önismeretnek, a lélek dolgainak, a segítésnek. A numerológia, az asztrológia, az érintés – mind csatornák, amelyeken keresztül újra és újra kapcsolódhatok önmagamhoz és másokhoz.

Szerencsés vagyok, mert nem vagyok  egyedül. A férjem, a lányom ott vannak mellettem – támogatnak, elfogadnak, hisznek bennem.
És ott vannak a kisunokáim, akikből olyan tiszta szeretet árad, amitől minden nap egy kicsit újra megtelik a szívem.

🌙
Most tanulok igazán egyensúlyt tartani: jelen lenni másoknak, miközben megőrzöm magam is.
Elfogadni, hogy néha nem tudok mindent egyszerre jól csinálni – de talán nem is kell.
Megengedni, hogy nőként, anyaként, feleségként, segítőként, de mindenekelőtt emberként, változzak.

Talán nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel.
Talán te is épp most próbálod újradefiniálni, ki vagy – a szerepeiden túl.
Ha igen, tudd, hogy nem kell tökéletesnek lenned.
Elég, ha jelen vagy. Ha figyelsz. Ha időt adsz magadnak.
A többi majd megmutatja magát.

💜
Szeretettel,
Zsebiné Illyés Magdolna  

Kérdések, amiket nem mersz feltenni – de most én megválaszolom helyetted

1. Komolyan? Egy masszázs fogja rendbe tenni az életemet?

Nem, ne legyenek illúzióid – ha három éve minden este megeszel egy tábla csokit és közben a volt pasidat/anyósodat/főnöködet szidod, attól nem fogsz egy metamorf masszázs után rögtön megvilágosodni.

Viszont... ez a masszázs nem az izmokat gyúrja, hanem a lelked zárt ajtóin kopogtat finoman. És ami a legizgalmasabb benne: nem kell beszélni, nem kell sírni (bár lehet), és nem kell megfelelni semminek. Csak lenni.

A hatás? Mint amikor egy elakadt folyó újra utat talál magának. Lassú, de mély belső mozgás indul. És igen, akár az életed is megváltozhat tőle. (A csokifüggőséget azért lehet, hogy máshogy kell kezelni.)

2. De mi az, hogy "metamorf"? Ez nem valami Marvel-szuperképesség?

Majdnem. De nem leszel tőle láthatatlan vagy repülő szőnyeges mágus. A "metamorf" annyit tesz: átalakulás. Ez a masszázs azokra az energiákra hat, amelyeket még a születésed előttről cipelsz magaddal.

Igen, jól olvastad. Itt nem csak a mostani főnököd nyomasztása van a háttérben, hanem a méhen belüli időszak, sőt, akár örökölt családi minták is.

Ez nem hippi-hokuszpókusz, hanem egy nagyon finom energetikai érintéstechnika, ami segít oldani azokat a blokkokat, amikről sokszor nem is tudod, hogy ott vannak. Csak azt érzed, hogy mindig ugyanaz a lemez megy. Na, ezzel tud valamit kezdeni a metamorf masszázs.

3. És mit mond erről a csillagom? Vagy a számom?

Ó, örülök, hogy kérdezed!
A numerológia és az asztrológia két zseniális térkép, amik megmutatják, merre jársz most a lelki GPS szerint, és hová lenne érdemes tartani.

  • A számaid (születési dátumod alapján) megmutatják, milyen belső erőid vannak, hol akadhatsz el, milyen életleckékkel jöttél. Spoiler: nem véletlenül vagy az, aki vagy.

  • A bolygóid elhelyezkedése (születési horoszkópod szerint) pedig megmutatja, hogy mikor minek van ideje, mi mozgat mostanában, és hogyan tudsz együttműködni a nagy kozmikus hullámzással – nem pedig ellene úszni fejjel a falnak.

A kettő együtt? Tiszta önismereti svájcibicska.

4. És hogyan kapcsolódik össze ez a három dolog?

Úgy, hogy nem külön-külön kezelnek, hanem egységben látják az embert.
Az asztrológia és numerológia feltár, a metamorf masszázs pedig old. Együtt olyanok, mint egy jól összeszokott jazz-trió:
– Az egyik felismeri a mintát,
– a másik átírja,
– a harmadik meg azt mondja: "Semmi baj, engedd csak el."

És közben te vagy az, aki változik.

5. Ez most komoly? Spirituális dolgokkal is lehet fejlődni?

Igen. De nem "rózsaszín unikornisos" módon.
A spiritualitás nem azt jelenti, hogy elszállunk a valóságtól, hanem mélyebben kapcsolódunk hozzá – és önmagunkhoz is.

Ha rájössz, honnan jössz (asztrológia, numerológia), és elkezded oldani a hozott batyut (metamorf masszázs), akkor egyszer csak azon kapod magad, hogy:

  • nem bánt, ami eddig igen,

  • más szemmel nézed a konfliktusokat,

  • és néha még azon is nevetni tudsz, amin korábban sírtál.

Na ez az igazi önfejlesztés.

6. Mikor érdemes elkezdeni?

Mondanám, hogy tegnap, de az ma már ugye nem opció.
A második legjobb időpont? Most.
Nem kell, hogy "készen állj".
Elég, ha nyitott vagy.
A többit együtt megoldjuk – te, én, a csillagok, a számok, meg a kis szelíd érintések.

+ Bónusz kérdés: Ez fájni fog?

Csak ha túl régóta halogatsz dolgokat. 😄
De a masszázs fizikailag egyáltalán nem fáj – viszont lehet, hogy a szíved megmozdul tőle. És az mindig egy kicsit szép fájás.
Olyan, ami után könnyebb lesz lélegezni.

1-ES SZÁM       

 A VEZETŐ EREJE: RÁLÁTÁS, URALÁS, KIÁRADÁS

A numerológiában az 1-es szám a kezdet, a vezetés, a cselekvés és az önmegvalósítás princípiumát hordozza. Olyan minőség ez, amely elindít, utat mutat, és ha kell, egyedül is képes áttörni az akadályokat. Az 1-es energia a Tűz eleméhez, az Oroszlán jegyéhez és a Nap princípiumához kapcsolódik – vagyis a világosság, az önazonosság és az életerő megtestesítője.

🔥 Mit jelent az 1-es princípium?

  • A vezető, a király – aki nemcsak uralkodik, hanem felelősséget is vállal.

  • A férfi, az apa – a biztonságot nyújtó, mégis határozott, méltóságteljes jelenlét.

  • A Nap – ami fénnyel árasztja el a világot, életet ad, és példát mutat.

🌞 Kulcsszavak:

Rálátás, kiáradás, uralás, döntéshozás, cselekvés, vezetés.

Az 1-es szám nem követ – ő vezet. Ő az, aki látja az irányt, mer dönteni, és képes másokat is emelni a jelenlétével.

🌑 Az 1-es szám árnyoldalai – amikor az ösztön ural

Minden minőségnek van egy alacsony és egy magas szintű megélése. Az 1-es energia alacsony szinten önkorlátozó maximalizmust, bizalmatlanságot, önfejűséget és akár agressziót is mutathat:

  • Mindenben első akar lenni.

  • Óriási egóval, törtetéssel, kontrollal él.

  • Mindig tökéletesnek kell mutatkoznia – önmagának sem tud megfelelni.

  • Nehezen viseli el másokat… és leginkább saját magát.

Ilyenkor az 1-es nem vezetőként jelenik meg, hanem uralni akar, félelmeiből reagál, és érzelmei helyett ösztönei vezetik.

☀️ Az 1-es szám magas szintű megélése – amikor a Nap ragyog

Magas szinten az 1-es szám az önbizalom, határozottság, méltóság és feltétel nélküli szeretet megtestesítője. Ekkor már nem uralkodik, hanem vezet – példát mutatva, méltányosan, türelmesen.

  • Kezdeményező, teremtő, kiáradó.

  • Tisztában van az ösztöneivel, de nem azok vezérlik.

  • Gondoskodó, apai minőségű szeretettel van jelen.

  • Rálátása van önmagára, másokra és a folyamatokra.

  • Képes feltalálni, alkotni, új utakat nyitni – zsenialitás szintjén.

🔍 Életfeladat: URALÁS & RÁLÁTÁS

Ha az 1-es szám az életedben hangsúlyos (például születésnapod 1-jén van), akkor az életfeladatod az önuralat, az ösztönök tudatosítása és a belső szabadság megteremtése:

👉 Láss rá, mi ural téged!
Mik azok a félelmek, ösztönök, függőségek, amik irányítanak – gyakran tudattalanul?
👉 Mi dühít fel újra és újra?
Ezek a reakciók irányt mutatnak: ahol düh van, ott belső tehetetlenség vagy meg nem oldott vágy lappang.
👉 Mered vállalni, amit igazán akarsz?
Vagy elnyomod? Képes vagy vezetni az életed, vagy még mások elvárásai irányítanak?

Az 1-es szám hív, hogy felszabadítsd önmagad.
Hogy megtaláld, ki vagy valójában, és ezzel a belső tudással bátran kilépj a világba.

Üzenet az 1-eseknek (és mindenkinek, aki ezt az energiát hordozza):

"A Nap nem kér engedélyt, hogy ragyogjon. Egyszerűen csak ragyog."

Te is akkor vagy a helyeden, amikor önmagad vagy, tisztán, bátran, szeretettel – és ezzel világítasz másoknak is utat.

Szeretnél mélyebben rálátni az 1-es energia működésére a saját életedben?
Szívesen segítek egyéni numerológiai elemzéssel, hogy megértsd, hol tartasz most, és hogyan tudsz a leginkább önmagad lenni.

🟣 Kapcsolatfelvétel : +36203641458 

Sziasztok, figyelem! Most jön a nagy találkozás:

Szaturnusz és Neptunusz együttállás a Kos jegyében – vagyis Ők most egy különleges párt alkotnak, és épp egy finom csavart húznak az életünk filmjébe.

Első lépés: nézd meg, melyik házad kezdődik a Kos jegyében! Ott most valami új születik, a Neptunusz és a Szaturnusz összefog,ás arra késztet hogy egy jó kis "új projektet" indíts az életedbe. De figyelem! Ez a "valami" még ködbe burkolózik, mintha a Neptunusz (aki extra titokzatos és misztikus) keze lenne benne.

Most fókuszálj arra az életterületre, mert ott fog történni a "mágia". A Neptunusz érzékelteti veled, hogy mi az, amit igazán kívánsz, amitől szinte megdobban a szíved – de lehet, hogy még magadnak sem tudod pontosan megfogalmazni, csak úgy "érezd" a dolgot. Szóval figyelj a belső hangodra, a sugallatokra és a vágyakra! Hagyd, hogy ezek a sejtések szépen lassan formát öltsenek, mintha egy szobrász finoman faragná a márványt.

És itt jön Szaturnusz – a bölcs "mester", aki segít neked megfogni és kézzelfoghatóvá tenni ezeket az álmokat. Olyan, mintha a csillagok egy térképet rajzolnának neked, és Szaturnusz segít kihámozni, melyik úton érdemes haladni.

Most hagyd, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek, mint a jó filmek végén: fokozatosan, lépésről lépésre haladj. Ne siess, inkább élvezd az utat, miközben figyelemmel haladsz a célod felé – az a cél, amit már látsz a sugallatban.

Végül, a Neptunusz megmutatja, mi az, ami igazán a szívedhez közel áll, míg Szaturnusz segít kiválasztani, hogy ezek közül mi az, amit valóban meg tudsz valósítani – így lesz a varázslatból valóság, és a misztikus álomból egy jó kis "tényleg létező" projekt. Szóval, hajrá, a csillagok most csak neked írják a legjobb forgatókönyvet!

Ha szeretnéd megismerni az asztrológiai képletedet, keress meg bátran, segítek neked abban, hogy rátalálj a saját utadatra ebben az életben.

2025.07.21

🌿 Változások idején – amikor az élet új kérdéseket tesz fel

Bika újhold

2025.04.29

🌑 Bika újhold – Üzeni a Bika: "Álljunk már meg egy percre, drágám!"

Mai napom :)

2025.04.22

Ügyfélre várva, ez első konzultáció az új ügyféllel:

Készítsd el weboldaladat ingyen!